Fekete Sas Kiadó >> Füst Milán

Füst Milán

Kiadónk a Füst Milán életművek megjelentetésével szeretné széles körben megismertetni Füst Milán különös író-alkotó tevékenységét, műveit.

Kiadvány

Füst Milán összes versei

Egészen bizonyos, hogy Füst Milán életművének szinte legfontosabb része: a költészete, mely mára a magyar irodalom szerves, meghatározó részévé vált: mind az irodalomtörténet, mint az olvasók szemében. Ezúttal Füst Milán összes verseinek eddigi legteljesebb kiadását adjuk közre. A Mester minden életében nyomtatásban megjelent költeménye megtalálható itt, mellettük a kéziratban maradt, befejezett versekből is bő válogatást adunk. A jegyzetekből megismerheti a könyv forgatója a Füst Milán életében megjelent verseskötetek eredeti fölépítését és képet kaphat a költemények időrendiségéről is. A költői ihlet, az ouvre alakulásának szempontjából mindegyik olvasat érvényes, tehát olyan pluszt ad, amiről egyelőre még nem igazít el az örvendetesen gyarapodó Füst-szakirodalom.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: A Parnasszus felé

A Füst Milán életmû-sorozat folytatásaként megjelenõ regény egyszerre régi és új mû, vélhetõleg egy 1925-ös kezdemény kibõvítése. Az író áttételesen jeleníti meg a mûvésszé válás küzdelmeit...
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: A sanda bohóc, Goldnágel Efráim csodálatos kalandjai

„Egy marék bolondság” – írta mûve alcíméül Füst Milán a kéziratra. S
voltaképpen valóban, nem más ez az abszurd-groteszk történet a cirkusz
világából a világ cirkuszába vettetett bohócról, aki elindul, hogy
csodálatos kalandok során dicsõséget szerezve elnyerhesse a kígyónõ,
Anglája Szûz kezét.
Ám mivel Füst Milántól való, „a bolondság” egyúttal filozofikus mesévé
is válik.
„E kis könyvben fejetetején áll a világ, s aki kedvét akarja lelni
benne, annak is a fejetetejére kell állnia” – vezet be minket Goldnágel
Efráim, a sanda bohóc világába a szerzõ. – „Vagyis: e kis könyv
szereplõi fajankók. S amit végbevisznek: bakugrások. S mikor
közrebocsátom, az a reménység vezet, hogy nyilván kívülem is akadnak
olyanok, akik a fajankók képtelenségein mulatni tudnak és különösen
akkor, ha képesség rejlik mögötte.”
Az életmû-sorozat e rendkívüli darabja Szûcs Édua rá-érzõ rajzaival
kerül most az olvasók elé.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Átköltések

1934-ben jelent meg Szántóné Kaszab Ilona Szavak az árnyékomhoz címû verseskötete, amely friss látásmódjával nagy feltûnést keltett a hozzáértõk között.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Kisregények I-II.

Az immár klasszikussá vált Füst Milán-i életmû kisregényeit gyûjtjük össze egy páros kötetbe.
I. kötet: Nevetõk, Az aranytál, Szakadék, Amine emlékezete, Mit tudom én
II. kötet: Pilli története, Õszi vadászat, Egy magány története, Szívek a hínárban
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben

[...] „Füst Milán nagyszabású esztétikája a XX. századi magyar tudományosság alapmûve, amellyel érdemei szerint egyáltalán nem foglalkoztak, jelentõségét a kulturális nagy-közönség is alig ismeri” [...] Miért egyedülálló Füst Milán esztétikája? Mert egyedülálló mûvész bölcselete, amely minden mondatában, minden tételében, minden példájában e magányos alkotó máig felfejthetetlen mûvészetét tükrözi, s ily módon Füst Milán negyvenéves írói, s tegyük hozzá: tanári pályájának sûrítése és összegzése. Mert valóságos hallgatóságnak, nagyközönségnek készült, s az élõbeszéd elevenségével hat, az alkotói-befogadói élményleírások láttató lendületével szólít meg minket.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Műfordítások

A Füst Milán életmûsorozat következõ darabja a költõ átültetéseit tartalmazza. Mind a mûvekbõl, mind a dokumentumokból, valamint Szilágyi Judit kísérõ írásából is a költõ egyedi mûfordítás-elméletét ismerheti meg az olvasó.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Összegyűjtött elbeszélései I-II.

A kötet közreadásával régi irodalmi adósságot törleszt a Fekete Sas Kiadó. A Füst életmû-sorozat újabb tagjaként a hagyatékból egészítettük ki az ismert novellák sorát.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Összegyűjtött levelei

Kötetünk a korábban folyóiratokban megjelent néhány publikáció mellett több száz ismeretlen (nem ritkán zárolt, titkosított) levelet tartalmaz, melyekbõl kiolvasható Füst mûveinek keletkezéstörténete, és fény derül a „megtagadott életrajz” számtalan mozzanatára is.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Szívek a hínárban

Füst Milán kevéssé ismert kisregényét veheti kézbe az Öregbetûs Könyvek sorozat olvasója.
A 18. századi Krakkóban játszódó, a mûvészlét gondjait, küzdelmeit is bemutató tragikus szerelmi történetet a szerzõ sajátos írásmódját megõrizve adjuk közre.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához
Füst Milán: Tanulmányok

Füst Milán tanulmányai elõször jelennek meg önálló kötetben. Életében csak késõn, 1956-ban, majd 1967-ben adhatta közre õket emlékezéseivel, vallomásaival, bírálataival együtt, Emlékezések és tanulmányok címmel.
Kötetünk darabjai 1908 és 1964 között keletkeztek, s felölelik Füst Milán teljes alkotói pályáját, hiteles keresztmetszetét adva irodalmi, esztétikai, lélektani gondolatainak. Olvasható e könyvben a szûkebb értelemben vett tanulmányok mellett a szerzõ minden olyan írása, amely valamely (rész)probléma összefüggéseket is feltáró, tudományos igényû tárgyalását tartalmazza, azaz egyértelmûen elkülönül a recenzióktól, emlékezésektõl.
A Látomás és indulat a mûvészetben, az Ez mind én voltam egykor és a Szexuál-lélektani elmélkedések már napvilágot láttak az életmûsorozatban, ahogyan mindezek közvetlen elõzménye, a Teljes Napló is. A tanulmányok közreadásával a gondolkodó arcképe tovább árnyalódik.
Néhány fontos Füst-tanulmány elõször jelenik meg kötetben, köztük legelsõ nyomtatásban megjelent írása, a Peter Altenbergrõl szóló (1908), valamint a híres, Jung hasonló felismeréseit (az introvertált és az extrovertált személyiségrõl) évtizedekkel megelõzõ Gondolatok vázlata a külsõ és belsõ szemléletrõl címû elsõ változata 1909-bõl.
Mennyiség
Hozzáadás a kívánságlistához