A Látomás és indulat a mûvészetben, Füst Milán 1946-os egyetemi elõadásai alapján készült mûvének elsõ változata 1948-ban jelent meg. „Füst Milán nagyszabású esztétikája a XX. századi magyar tudományosság alapmûve, amellyel érdemei szerint egyáltalán nem foglalkoztak, jelentõségét a kulturális nagy-közönség is alig ismeri” – olvashatjuk az 1997-es, a kéziratos és nyomtatott szövegelõzményeket egyaránt figyelembe vevõ kiadásban, melynek sajtó alá rendezõje, Kis Pintér Imre, aki az 1963-as kiadásra ideológiai és cenzurális okokból „átalakított” mûvet a hagyatékban föllelhetõ kézirattal és elõzményekkel összevetette, s a szöveggondozást a kritikai kiadásokra jellemzõ igényességgel elvégezte. Miért egyedülálló Füst Milán esztétikája? Mert egyedülálló mûvész bölcselete, amely minden mondatában, minden tételében, minden példájában e magányos alkotó máig felfejthetetlen mûvészetét tükrözi, s ily módon Füst Milán negyvenéves írói, s tegyük hozzá: tanári pályájának sûrítése és összegzése. Mert valóságos hallgatóságnak, nagyközönségnek készült, s az élõbeszéd elevenségével hat, az alkotói-befogadói élményleírások láttató lendületével szólít meg minket. Maga a szerzõ írta, hogy könyve „példátlanul áll nemcsak a magyar esztétikai és irodalmi tudományunkban, hanem a külföldiekben is, mert nemcsak a mûvészetek világának egész bölcseletét tartalmazza, hanem olyan lélektani eredményei is vannak, amelyek mindeddig ismeretlenek voltak, különösen az indulatmenetek és ritmika dolgában, de egyebekben is.” A Látomás és indulat a mûvészetben „életteljes, mûvészien megírt filozófiai munka” – állítja a szerzõ, s az olvasóban is ez az érzés erõsödik elõadásról-elõadásra, témáról-témára, fejezetrõl-fejezetre.